A májusfa: állításának szabályai, színek jelentése, a májusfa kitáncolása

A májusfa jelentése

Az első írásos visszaemlékezések a 15. századból ismertek, de a szokás feltehetőleg sokkal korábbról ered, tavasz szimbólumként lehetett jelentősége. Itthon elsősorban Északkelet-Magyarországon, Alföldön, Erdélyben volt kiemelt szerepe a közösségek életében, de a világ más részein is ismert a szokás.

A májusfa-állítás másodsorban a közösségi identitás kifejezését szimbolizálta. Ezekben az esetekben egy ünnepség keretében is állítottak fát a kocsma, közösségi épületek vagy templom előtt. Vallásos vonatkozásai is voltak a keresztény legendákhoz kapcsolódóan, amelyre később ki is térünk. A gömöri templomok esetében a májusfák a szakrális tér részévé váltak: ezzel díszítették ki az „utat” a bejárattól az oltárig. A csíki székelyek körében Szent Jakab tiszteletére ebben a közegben Jakab-fának is nevezték a májusfát, Fülöp és Jakab tiszteletére zöldfarsangot tartottak.

A májusfa, mint szerelmi vallomás

A májusfa állítása

A legények együtt szerezték be – pontosabban lopták – a májusfát az erdőről, amely leginkább „a törzsén gallyaitól megtisztított, hegyén lombos fa vagy szép növésű ág” volt.  Ezt követően helyi szokás szerint vagy mindenki a maga kedvesének háza előtt, vagy mindenhol közösen állították fel a lányoknak. Ez a vállalkozás nem volt teljesen veszélytelen, hiszen szinte minden esetben együtt járt a falopással, amin, ha rajta kapták az illetőket, akkor az komoly szankciókat vonhatott maga után.

A májusfa állításba vetélkedés is vegyült, mind a lányok mind a legények részéről. Attól függően, hogy hány, milyen gazdagon díszített fa állt egy lányos ház előtt, úgy nőtt az adott közösségben a leányok megbecsülése, kelendősége is. A legények azonban olykor, ha két ellentétes banda tagjaiként összetalálkoztak, hogy májusfát állítsanak, hajba is kaptak. Egy kiadós verekedés után csak a nyertes banda állíthatott fát.

De a májusfák akkor sem voltak biztonságban, ha a riválisok egymás után érkeztek el céljukhoz. Az ajándék ugyanis nem feltétlenül élte meg épségben a hajnalt: számos helyen szokás volt az, hogy az udvarlók kárt tettek a másik fájában. De nem csak a fiúk egymásét, hanem a lányok maguk is tovább díszíthették, vagy akár csúfíthatták el a nekik állított fát, így fejezve ki az elismerésüket vagy elutasításukat: savanyú uborkát, paprikát, krumplit kötöttek a májusfára, ami miatt szégyenkezhetett a „savanyúképű”, „paprikajancsi”, „krumplifejű” legény. Természetesen oda-vissza lehetett gúnyolódni, ha a fiú a lány rossz hírére, vagy a saját csalódására, megbántottságára akart utalni, akkor egy töviskoszorút hagyott a kerítésen.

A májusfa állításának szabályai

Ez az „illemkódex” elég képlékeny. Nincsenek szigorú feltételei a rítusnak, ahogy a díszítésnek sem. Az esetek jelentős többségében május első napján állítják fel a fát, de Székelyföldön húsvétkor is szokásban volt a májusfa állítása, amit hajnalfaként emlegettek. Nyugaton, a Tápió menti falvakban, a Felvidéken, a Túróc-völgyben a legények pünkösdkor emeltek májusfát.

Nem volt meghatározva az sem, hogy milyen fát állítanak. A legnépszerűbb a nyírfa volt, de a helyi környezeti adottságoktól függött, hogy nyárfát, nyírfát, fenyőfát, fűzfát, virágzó gyümölcsfaágat, orgonát használtak-e. A hegyvidékeken fenyőfa volt a legnépszerűbb. Egerbocson az eladó lányoknak gyertyánfát állítottak, ami lehetett 12–15 méter magas is. De nemcsak a fák fajtáját, hanem formáját is a földrajzi szempontok határozták meg. Az Alföldön és Északkelet-Magyarországon kisebb méretű, egész fák, míg Nyugat-Magyarországon lehántott kérgű, lombos tetejű fák voltak divatban.

Jellemzően a májfa május végéig állt, de nem volt szigorúan időhöz szabva sem az, hogy meddig van ott, sem az, hogy „mikor táncoltatják ki.” Így állhatott néhány napig, de több hétig is, sőt, akár még ennél is tovább:

A májusfa színeinek jelentése

A májusfa színei a kapcsolat természetéről árulkodtak: attól függően, hogy milyen színű szalagok domináltak rajta, le lehetett olvasni a románc mibenlétét.

• Abban az esetben, ha új volt az udvarló, a zöld szín dominált,
• ha már tartós volt az ismeretség, akkor a lila tűnt ki mind közül.
• A rózsaszínű szalagok sokasága már az eljegyzésről adott hírt, hiszen az a szándékot fejezte ki, hogy egy év múlva esküvő lesz,
• a fehér pedig azt, hogy már ki is van tűzve a dátum: a következő májusfa állításra bekötik a megajándékozott lány fejét.
• Májusfával egyes helyeken az idősebb fiútestvérek, az édesapák is megajándékozhatták a háztartásban élő, fiatal leányt: azt, hogy a májusfa nem a szerelem, hanem a szeretet jele, narancssárga szalagok jelezték.

Valburga fája

A májusfát a népi hagyomány szerint férfiak állítják nőknek, van azonban olyan hagyomány is, amely szerint – akárcsak a karácsonyfát idehaza – májusfát is egy nő állított először. A szent hagyományt egy Valburga nevű fiatal lányhoz kötik. A faállítás itt egy isteni csoda megnyilvánulása, melyben egy „halott fa” szökik szárba, tulajdonképpen ez egyfajta elvont formája a feltámadásnak. Annak jelképe, hogy az, aki Istenben hisz, sosem hal meg.

Ez volt szent Jakab apostol napja virradójára (május 1-én).

Valburga azonban több volt, mint egy szent életű leány: életét a róla szóló feljegyzések szerint a tettek, és nem a szavak határozták meg, akárcsak a feljegyzett csodában. Királyi családból származott: Wessexi Richárd leánya a Wimborne bencés apátságban nevelkedett, majd saját akaratából a kolostori élet mellett döntött. Hosszabb időt töltött itt szerzetesként, majd Germániában (Németország) a bischofsheimi kolostor szerzetese volt két éven át, hogy végül a heidenheimi apátság vezetőjeként fejezze be életét. Valburga a bencés női szerzetesi közösség tagja volt. Magyarországon Mária Terézia és Zichy Antónia (Batthyány gróf felesége) is patrónusának tudhatta őt: teljes nevükben szerepelt a Valburga keresztnév is.

Szentté avatása és emléknapja május elsejéhez kötődik, pontosan a májusfa csoda miatt. Másik emléknapja, mely németajkú közösségekben bír igazán nagy jelentőséggel, február 25., a halálának napja. Szent Valburgához köthető egy másik csoda is, mely szintén a „holt dologból nyert élet” csodája, és orvosilag illetve egyházilag is igazolt. A legenda szerint ugyanis Valburga csontjaiból jó illatú, gyógyító hatású olaj folyik. Ezt nevezik Valburga olajának:

A májusfa állítás kapcsán mindenesetre elmondható, hogy a katolikus egyházi hagyomány úgy tartja, hogy Szent Valburga emlékére állított májusfákat nem szerelmes legények osztogatnak, hanem erényes hajadonok kapnak, kaphatnak.

Zöldágazás, máj-kerék

Egyes helyeken nem sokat vesződtek a faállítással: Kalotaszegen például a zöldágazás szokása honosodott meg helyette. Ez azt jelentette, hogy zöld, rügyező ágakat gyűjtöttek össze, és a lányos házak kapujára vagy kerítésére tűzték őket.

A keresztény kultúrkörben a zöldághoz szintén kapcsolódott egy szentéletű ember legendája: a magyarázat szerint amikor Fülöp apostol Hierapolis városában töltötte az éjszakát, rosszakarói orgyilkosokat fogadtak fel, hogy az életére törjenek. Abban egyeztek meg, hogy a ház, ahol az apostol tartózkodik, meg lesz jelölve egy zöld ággal. Isten azonban angyalt küldött a földre, hogy megvédje az apostolt: reggelre a város minden házán hasonló zöldág tündökölt, így a gyilkosok feladták a megbízást. A későbbiek során, ha egy új ház épült fel, azt nem csak felszentelték, hanem Fülöp apostol emlékére zöld ággal díszítették fel.

Ezzel együtt a zöld ágnak olyan funkciója is volt, hogy távol tartotta a gonoszt. Ezzel kapcsolódik össze az a csallóközi hagyomány, amely szerint a májusfa bajelhárító funkciót is betöltött.

Az északnyugati térségekben gyakori volt egy kis extra; a májusfa helyett a májuskerék vagy máj-kerék állítása. Egyes helyeken ez nem kiegészítette, hanem helyettesítette a májusfa hagyományát. Ebben az esetben nem fát, hanem egy magas rudat rögzítettek, amelynek a végére szalagokkal, borosüvegekkel, zsebkendőkkel díszített szekérkereket tűztek. Ezért a máj-kerékért versenyeztek a legények a későbbiekben: aki elsőként felért, és leszedte a kereket a rúd tetejéről, az megtarthatta épségben maradt tartalmát. Más helyeken csak fogták a feldíszített májusfát, és nekidöntötték a tornácnak. Ilyenkor elmaradt a későbbi megmászás és kitáncoltatás, és így nem volt olyan része, ami ne a leányt illette volna.

A májuskosár és a májusi virágcsokor

A speciális májusfák, mint a táltos kultusz maradékai

A keleti népeknél is megvolt a májusfa hagyománya: Ázsiában a középkorban olyan pogány rítusok kapcsolódtak hozzá, amik miatt a fa állítása és fa díszítése egy, a keresztény kultúrától eltérő szakrális jelleget kapott. A megújulást, a tavaszt, az élet körforgását jelképezte a mongolok és a törökök körében. Egyes természeti helyeknek szakrális jelleget tulajdonítottak, ezek voltak a szent ligetek, ahol a fákat hasonlóképp díszítették fel, mint mi a májusfáinkat.

A májusfa-állításnak hazánkban szórványosan is vannak olyan egyedi jellemzői, melyek a keleti népek kultúráját tükrözik, és az ősi táltosvilág rítusaira is utalhatnak vele, bár mára eredeti funkciójukat és jelentőségüket is elvesztették. A kereszténység alatt a romantikus vonal mellett ezek a rítusok elsorvadtak, és csak nagyon elvétve maradtak fenn valamilyen formában. Ilyen az az erdőhorváti szokás, hogy májusfa helyett karóra húzott lókoponyát, vagy tojáshéjból készült láncot hordoztak végig a községen, és végül fel is állítottak.

A májusfa kitáncoltatása

A májusfák sem voltak örökéletűek: ahogy a karácsonyfát vízkeresztkor volt szokás leszedni, úgy a májusfa szedésnek, „kitáncoltatásnak” is megvolt a maga hagyománya, függetlenül attól, hogy közösségi fáról vagy romantikus természetű faállításról volt szó. A májusfák ünnepélyes lebontása mellett általában táncmulatságot is rendeztek. A fa szertartásos ledöntése a következőképpen zajlott:

1. A májusfát körültáncolták,
2. majd meghajlították,
3. ha pedig olyanok voltak a fa adottságai, a vállalkozó szellemű legények megpróbálták megmászni. Akinek ez először sikerült, azé lett a májusfa tetejére erősített édesség vagy ital. Ennek fényében a legények olykor meg is viccelték egymást, és az üvegbe paprikás vizet tettek.

Májusfák a Skanzenben

A rendszerváltást követően a májusfaállítás, mint közösségi hagyomány tért vissza, és elsősorban vidéken van napjainkban is jelentősége alsófokú oktatási intézmények, hagyományőrző közösségek körében. Rendszerint falvakban a főtéren, a tájházak előtt, vagy olyan kulturális intézmények parkjaiban, ahol kiemelt szerepet kapnak a népszokások, vagy a népi kultúra ápolása.

A hagyományőrző tevékenység egyik fő képviselője a Szentendrei Skanzen, ahol a májusfaállítás tradícióját számos formában próbálják megőrizni és népszerűsíteni az 1980-as évektől kezdve. Eleinte a május negyediki Flórián napi ünnepségek lezárásaként állították fel a fát. 1999-től 2016-ig a Skanzen minden évben május 1-jén változatos tematikájú Alkotónapokat szervezett a szabadtéri múzeumban, ahol egy neves múzeumpedagógus, Kustánné Hegyi Füstös Ilona kreatív ötletei alapján díszítették és állították fel a májusfát is.  2001-ben például az öt őselem volt a téma, melyet szalagok színei szimbolizáltak, így kaptak a színek új jelentéseket: víz-kék, a tűz-piros, a levegő-fehér, a föld-barna, és a fa-zöld.

A Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) idén is egy különleges májusfaállítást tervez a Közösségek Hete rendezvénysorozat részeként május 11. és 17. között. A program szerint különböző szervezeteket, egyesületeket is bevonnak, de elindult egy magánszemélyeket érintő mozgalom is. A májusfa a Közösségek Hete nyitónapjáig, május 11-ig szabadon díszíthető szeretetüzenetekkel, jó kívánságokkal, pozitív idézetekkel, fotókkal, rajzokkal, saját készítésű díszekkel. A májusfákról készült fotókat a Közösségek Hete Állíts te is májusfát! Facebook-csoportjának oldalára várják posztok formájában.

Májusfa a népdalokban és a költészetben

„Ma van május első vasárnapja
Kinn alszik a legény a kapuba.
Kejj fel legény oda van a kalap,
A májusfa a zöld erdőbe maratt
Nem maratt ott mer én elültettem
Mit tehetek ha ellopták tőlem.”

(Ortutay 1934: 162–163)

Hallottátok-e már hírét,
Külső Jancsi legénységét,
Fűrésszel vágja ja májfát,
Hogy ne hallja kopogását.

Fel-felveti a vállára,
Viszi Kati udvarába.
Kelj fel Kati, itt a májfa.
Jóéccakát, vigyázz rája.

Felkel Kati az ágyából,
Kendőt keres a ládából.
Itt van anyám, kösse rája,
Száz forint ennek az ára.

(Kotics 1986: 94)

Aranyosi Ervin: Májusfa állítás

Felállítják a májusfát, májusi nap ránk nevet!
Körbeállják, megcsodálják felnőttek és gyerekek.
A háztetőn gólyafészek, a vándor is hazatért,
elrepül még pár új gallyért, fészkéhez pár kacatért.
Kelepelve táncot járnak, kihirdetik a tavaszt,
magasztalják a Napocskát amely rügyeket fakaszt.
A gyerekek példát vesznek, némelyikük táncba kezd,
Épphogy csak nem kelepelnek, na de mondd, ki bánja ezt?
A férfiak a májusfát kipányvázzák, emelik,
és a világ kacagással, vidámsággal megtelik.
Színes szalagok az ágon, májusi szél belekap,
s repkednek mint felhők között, égben szálló madarak.
Ahogy nézi a sok ember, szívük, lelkük is vigad
kezdődhet a víg mulatság,  te is érezd jól magad!

Azt már tudjuk, hogy a májusfa a szerelmet jelképezte, ez azonban nem állt messze a szerelem „beteljesülésétől”, így pajzánabb versek is születtek a témában – figyelembe véve, hogy a fa, valamint annak felállítása egyéb biológiai folyamatokra is hasonlít…

François Beroalde de Verville: A májusfa

Hogy immár fakad a szerelem tavasza,
S azt rendeli nekünk, hogy ültessünk derék, szép
Májusfát mihamar: kövessük rendelését
S fogadjuk íziben meg parancsát, nosza.

Májusfám vastag is, hosszú is, jókora,
Fölmereszti sudár, duzzadó frisseségét,
Hegyével böködi a tündökletes ég kék
Sátrát, s beverni őt nem kell épp nagy csoda.

Mármost, hogy a kegyed kertjébe felállítsam,
Csak nyittasson kaput, s én ott majd ama kis hant
Tövénél beverem, szép hölgyem, azt a fát;

Könyöklője alatt egyenest oda döfném,
Hol fürtös koptató fogad s egy drága ösvény,
Minél szebbet sosem ismert a nagyvilág.

A májusfa állítása tehát évszázados, sőt, évezredes hagyományunk, amit érdemes ápolni: férfiak állítsatok májusfát kedveseteknek!

Hangold barátaidat is az ünnepre, oszd meg velük ezt a cikket!