Márton nap: mikor van, mi az eredete, népszokásai

Sokan hallottak már Szent Mártonról és a hozzá kapcsolódó népszokások közül legalább egyről. De tudod, hogy miként emlékeznek meg róla a nagyvilágban? Cikkünkben számos izgalmas történetet olvashatsz erről a Márton nap hiedelmeiről, szokásairól, eredetéről.

Főoldal 9 Őszi ünnepek 9 Márton nap – november 11.

Szent Márton története

A Márton nap kialakulásához egy, a katolikus egyház által ma is nagy becsben tartott, szentnek mondott emberhez kötődik – eredetileg. A kialakult hagyomány azonban a felekezeti megoszlással tovább gazdagodott. A protestánsok ugyanis nem a IV. században élt szentre, hanem hitük alaptételeinek lefektetőjére, Luther Márton emlékére emelik poharaikat, mióta a protestánsok körében a szentek kultuszát teljesen beszüntették. De hogy is szól az eredeti legenda, ki is volt az a keresztény férfi, akinek emléknapja Márton nappá vált?

Szent Márton a lován, amint megosztja köpenyét a koldussal

A Tours-i katedrális festményén Szent Márton, amint megosztja köpenyét a koldussal.
Kép forrása: Catholicireland.net

Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományában, Savaria városában született 316-ban vagy 317-ben. Édesapja egy római tribunus volt, míg ő maga római császár katonájaként szerzett elismeréseket. Bár Márton fiatal korában katona és pogány volt, de soha nem volt híján a kedvességnek és segítő szándéknak. A legenda szerint a franciaországi Amiens városának kapujában, egy téli éjszakán találkozott egy didergő koldussal. Megsajnálta, és mivel más egyebe magának sem volt, megfelezte vele meleg köpenyét. Még ugyanezen az éjszakán megjelent álmában Jézus, aki egy volt a koldus alakjával. Márton az élmény hatására maga mögött hagyta régi életét, elbocsátását kérte a szolgálatból, melyért a császár gyávasággal vádolta meg. Akkor, a legenda szerint Márton ezt felelte az uralkodónak:

|

Ha kérésemet gyávaságnak becsmérled és nem hitnek, hát holnap majd védtelenül odaállok a csatasor elé, és Jézus nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az ellenségen.

Márton tehát felvette a keresztséget, és hirdette Isten igéjét a nagyvilágban: felkereste Poitiers püspökét, Szent Hilariust, és csatlakozott az általa vezetett közösséghez.  Még haza is látogatott: hatására édesanyja is felvette a keresztséget. Ezt követően remeteként élt a Ligur-tengeri Gallinara szigeten.

359-ben azért vándorolt át Poitiers mellé, hogy az idős Hilariust segítse. Cellája körül alakult a ligugéi kolostor, ahogy a későbbiekben a Tours melletti cellája körül a marmoutier-i is. És hogy miként került Toursba?  Nem vágyott magasabb beosztásra, de végül nem kerülhette el azt, hogy az egyházban rangot viseljen és vele együtt más jellegű kötelességek, feladatok és életforma iránt köteleződjön el. Ezen a ponton kapcsolódnak be Szent Márton legendájába a ludak: amikor a püspöki kinevezés miatt hírnököket küldtek hozzá, ő a ludak óljában húzta meg magát, hátha ezáltal elodázhatja az előléptetést, ám a ludak gágogásukkal elárulták a szentéletű embert.  Mártont 371-ben püspökké szentelték, és haláláig, 398-ig Tours-ban élte meg a papi szolgálat ezen formáját.

Szent Márton napja

A Márton-nap Szent Márton temetésének emléknapja, a Jeromos-féle Martirológium november 11-re teszi az eseményt. Rómában a 6. század óta tartják meg a püspök ünnepét, aki az első szentként tisztelt hitvalló. Talán mondani sem kell, hogy a hagyomány megteremtése kapcsán egy mindig bevált recepttel jártak el a jó keresztények: Szent Márton temetése „véletlenül” épp november 11.-ére esett, amely nap véletlenül a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napjaként volt számontartva. A római hagyományok szerint ezen a napon volt szokásban megkóstolni az új bort, mely köré egy jelentős lakomát is csaptak. Az asztalról nem hiányozhatott a lúdsült, annak emlékére, hogy a hadisten, Mars szent madara volt, mivelhogy a hagyomány szerint a madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai rajtaütésétől.

Szent Márton kultusza Magyarországon

De hogyan is vert gyökeret hazánkban Szent Márton kultusza? Korábban terjedt el tisztelete, minthogy az első keresztény királyunk trónra lépett volna, majd maga István is sokat tett a vallási hagyományok megerősítéséért. Hadi zászlóira ugyanis a katonamúlttal rendelkező szentet varratta fel, mert a szent egy, a király által látott álom által sietett az ország védelmére. Szent István rendelkezései alapján Szent Márton a nemzeti vallásos hagyományokban is kiemelt szerephez jutott: Szűz Mária után az ország második patrónusaként kezdték el tisztelni.

Születése kapcsán az országban kettős hagyomány alakult ki. Említettük, hogy Pannonia, vagyis a mai Magyarország területén született: az egyik hagyomány szerint azon a róla elnevezett hegyen, melyre a pannonhalmi bencés apátság épült, amely szintén az ő kultuszát hivatott erősíteni. 

A másik hagyomány, a jelen tudomány állása szerint a megalapozottabb, hitelt érdemlő Savaria, vagyis Szombathely. A szombathelyi Szent Márton-templom egykor a különálló Szent Márton falu temploma volt. A legenda itt a tudományos ismereteken túli keretek közt még pontosabban lokalizálja a szent szülőhelyét: a hagyomány szerint a szülőház alapjaira épült a templom. Az előtte lévő kutat már a középkorban „Szent Márton kútja” -ként emlegették, mivel úgy tartották, hogy ennek a kútnak a vizével keresztelte meg Márton édesanyját.

 A pannonhalmi hagyomány a magyar történelem kezdetének évszázadaiban jelentősebb hangsúllyal bírt. A savariai Márton kultusznak inkább csak helyi jelentősége volt, egészen II. Ferdinánd uralkodásáig, akire oly mértékben hatott a helyi kultusszal való találkozás, hogy rendeletben Szombathely városát a királyi kincstárnak járó minden rendes és rendkívüli adó fizetése alól, minden időkre fölmentette. Ugyanakkor a várost kötelezte arra, hogy a szent emlékének napját egy külön hagyománnyal bővítsék ki: a városnak Márton ünnepén gondoskodnia kellett a szegények jólétéről.

Szent Mártonhoz szóló imádság a katolikus hagyományban a következőképp hangzik:

|

Istenünk, Tours-i Szent Márton püspök a te dicsőségedet szolgálta életében és halálában is. Add, hogy kegyelmed ereje bennünk is hatékonyan működjék, és szeretetedtől se élet, se halál el ne szakítson minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Márton-napi népszokások

Márton ünnepe a középkor óta határnap volt, amely azt jelentette, hogy a gazdasági év kiemelkedő zárónapjaként tartották számon. A jószágot hagyományosan ezen a napon kezdték el benn tartani az istállókban, s ezzel egyetemben a pásztoroknak ekkor kellett elszámolniuk a szolgálattal, ekkor lettek kifizetve ők maguk is. 

Szent Mártonnak, mint védőszentnek több funkciója is volt, Magyarországon a jószágok védőszentjeként is tisztelték. Erre vonatkozóan ismertek egyes tiltások is, melyeknek betartásával elkerülhetőek a jószágot érő károk. Göcsejben ismert hagyomány például, hogy Márton hetében sem mosni, sem szárogatni nem szabad, mert különben marhavészre lehet számítani az adott háztájékon.

 „…meghoztam Szent Márton püspök vesszejét”

Ehhez a jószág-patrónussághoz kapcsolódóan alakult ki a vesszőzés népszokása is. A vesszőzés hagyománya elsősorban a Dunántúlon, illetve a burgenlandi németség körében terjedt el, és a pásztorok végezték el. Egy répcevidéki legenda szerint egyszer disznóvész tört ki, s ezen tragédia miatt egy pásztor felkereste a szombathelyi kegyhelyet, s a zarándoklatának meglett a maga eredménye: álmában ugyanis a szent püspök megmutatta neki, hogy miként mulasztható el a baj. Fehér nyírfaágat nyújtott a disznópásztornak, hogy ezzel vesszőzze meg a beteg állatot: a férfi így cselekedett, és a konda megmenekült a teljes pusztulástól. Ennek emlékére Márton napján a pásztorok házról-házra jártak, nagy köteg nyírfavesszőt cipelve magukkal: minden egyes gazdánál ott hagytak egy-egy kis ágat, hogy az majd tavasszal jelképesen ezzel hajtsa ki a kondát a legelőre. A vesszőzés és a vessző adományozása mellé egy mondóka is járt a sajátos rítus keretei közt:

|

Adjon Isten jó estét, meghoztam Szent Márton püspök vesszejét. Annyi malacuk legyen, mint ahány ága-boga van. Adja Isten, hogy több Szent Márton-napot is megélhessünk, s erőben, egészségben eltölthessünk, nem ilyen búval, bánattal. Több örvendetesebb napokat adjon Isten, adjon bort, búzát, békességet, s lelkünknek örök üdvösséget!

Egy másik versike így szólt:

|

Elhoztam Szent Márton püspök vesszejét.
A szokást nem mi kezdtük, és nem mi végezzük.
Állataiknak annyi szaporulata legyen,
Ahány ága-boga van a vesszőnek.

A vesszőzés hagyományának különböző variációi ismertek a néphagyományban. A Márton-napi vesszőzés tulajdonképpen egy rítuscsoportba sorolható a György, Katalin, Borbála és aprószentek napjának hagyományaival. Ezeken az alkalmakon is valamilyen frissen vágott, zöldellő ágnak tulajdonítanak csodás erejű képességet. Az ágak archaikus termékenységvarázsló eszközként funkcionálnak, amelynek használatával a jószágokra gyakorolhat az ember pozitív hatást. Fontos szerepük volt még a gonosz elűzésében is, hiszen a betegséget tulajdonították a természetfeletti gonosz művének: például boszorkány rontásának, démoni megszállottságnak a tüneteként.

Ugyanakkor, ha egy szent ajándékaként is tekintettek a vesszőzés hagyományára, az nem jelentette azt, hogy maguk a szolgálattevők is ingyen végezték volna el a munkát. A köszöntő pásztornak, pásztoroknak úgynevezett Szent Márton-rétes vagy Márton-garas járt, melyet mindenki az egyetlen nap alatt tett szolgálataiért újévig, portánként különböző, az általa választott napokon behajthatott. 

„Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik.”

A Márton nap ókori gyökerei alapvetően a gasztronómiai vonatkozásúak. Az itt idézett mondás a Márton-napi menü fő attrakciójához, a Márton-napi libához kapcsolódik.

Az egyházi év utolsó kiemelkedő ünnepeként számontartott Márton napi lakomához hasonló hiedelmek kötődtek, mint a naptári újévi menühöz. Úgy tartották, hogy aki kihagyja a Márton napi lakomát, az megfosztja magát a következő év minden lakomájától, s majd nélkülöznie kell. Az adventi időszakot megelőző eszem-iszom tulajdonképpen olyan volt, mint a farsang a nagyböjt előtt.  

Ezzel magyarázható az is, hogy a régi világban a téli esküvőknek is megvolt a maga hagyománya és behatárolt ideje: Matyóföldön kifejezetten elterjedt jelenség volt, hogy a lakodalmakat az igazi nagyfarsang mellett Márton-nap táján ülték.

Ha emlékszel még Márton történetére, a libák gágogásukkal elárulták Szent Márton rejtekhelyét, s így elősegítették, hogy Mártonból minél előbb püspök lehessen, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy elárultak egy szentet. Ezért az árulásért kerülnek ropogós, ízletes formában az ünnepi asztalra a frissen tömött ludak.

Écs faluban végzett gyűjtésből emeltük ki a néphagyományhoz tartozó mondást: „Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik.” De hasonló Zalalövő mondókája: „Aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik.”

„A bornak Szent Márton a bírája”

Ez a mondás ahhoz a szokáshoz köthető, hogy ezen a napon kóstolják meg az új bort. Márton napjára a bornak be kell érnie, s a kostolás szokása ennek a megmérettetése, le lehet vonni következtetéseket a bor minőségére vonatkozóan. Ehhez a népszokáshoz kapcsolódik az a középkori eredetű mondás is a régi céhvilágból, hogy megérdemli a Márton poharát. Ez a kifejezés egri vidékhez köthető, ott mondogatták a céhben jól dolgozó legényekre. Az volt ezzel együtt szokásban, hogy akiről a minősítést illetően tényleg közös megegyezés született, annak város borából áldomásbor járt.

Márton napi népi megfigyelések, időjóslások

Számos, Márton-napi időjárással kapcsolatos mondást is ismerünk. Ezek többnyire nem sok jót tartogatnak a közeljövőre nézve, hiszen ilyenkor a küszöbön a tél. A kérdés csak az, hogy mennyire lesz hideg. A néphit szerint a Márton-napi eső miatt van miért aggódni, mert utána fagy, majd szárazság következik. Országszerte ismertek az alábbi mondások:

„Szent Márton püspök fehér lovon jött.”

Ezt a kifejezést akkor használták, ha Márton napján leesett a hó. Úgy vélték, ha a ló fehér, vagyis esik a hó, akkor a tél soká fog tartani, de ha a hónak még híre-hamva se volt, akkor a régiek azt állították, hogy kurta telük lesz, havat meg bizonyosan nem látnak karácsonyig. Ennek a mondásnak egyik alternatívája: „Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton, borongós tél.”

„Márton napján, ha a lúd jégen áll, akkor karácsonykor vízben botorkál.”

Endrőd vidéken a Márton napi fagyból pont ellenkező logikával gondolkodtak, és enyhe karácsonyt jósoltak.

„Ha a lúd mellcsontja világos, hó jön, ha fekete, eső.”

Erre a mondással arra utaltak, hogyha az ünnepi menühöz a Márton napra levágott lúd mellcsontját jobban figyelembe vesszük, megtudhatjuk, hogy mi esik az égből idén. Azaz; ha barna volt, akkor esős, ha fehér, akkor havas telet vártak. Arról már nem szól a fáma, mi van, ha az egyik falusinak ilyen, a másiknak meg olyan színű a csontja.

Népköltés – Márton nap

„Ködös Márton után
Enyhe telet várhatsz,
Havas Márton után
Farkast soká láthatsz.
Szent Erzsébet-napja
Tél elejét szabja,
Az András-napi hó
A vetésnek nem jó.”

Márton napi ételek és menü

Ahogy azt már említettük, a népszokás szerint ezen a napon libát kell enni, hogy a következő évben ne legyen nélkülözés. Márton napjára számos hagyományos, libából készült ételt csinálnak a libacombon felül is: libalevest, libás rizottót, libasalátát vagy ludaskását. A libasültet jellemzően párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, káposztával, káposztás rétessel, sült almával és töltött zöldségekkel tálalták a régiek. Napjainkban a libát gyakran váltják fel kacsával a kevésbé babonás helyeken.

Köret lehet például gombóc, burgonya, párolt káposzta, káposztasaláta, káposztás rétes, zsemletöltelék, sült alma, töltött zöldségek, saláták. A rétes mellett gyakori desszert volt a gesztenyés sütemény vagy a birsalmasajt is.

Márton nap a nagyvilágban

  • A német nyelvterületről, vagyis Hollandia egyes részeiről, Németország, és Ausztria vidékéről származik a fáklyás felvonulás és Márton napi tűzgyújtás hagyománya. Ebből eredeztethetőek a katolikus lampionos felvonulások, melyek a 19. század elején egyházi rendelet által a protestáns hagyományt újragondolva alakultak ki. A felfogás szerint a lampionok által gyújtott fény a püspök jó cselekedeteinek jelképe, és ezzel a gesztussal, látványossággal másokat is jó cselekedetekre sarkallunk, emlékeztetünk Szent Márton jótetteire. Az utóbbi időben a lampionos felvonulásokat protestáns területeken is megtartják, az újraértelmezett, tőlük eredő szokást ők maguk is újraértelmezik. Általában mindenhol gyerekek a főszereplők a maguk által készített lampionokkal. A felvonulást követően rendszerint jutalmat kapnak: perecet, Márton-kiflit, fánkot, liba alakú kalácsot, cukorkát, teát, gyerekpuncsot vagy Márton-mustot.
  • Máltán is ajándékot kapnak a gyerekek Márton napján, általában diót, mogyorót, narancsot és mandarint.
  • Belgium keleti részén, valamint Flandria nyugati tartományaiban gyakorlatilag Szent Márton a Mikulás.
  • Portugáliában Szent Márton ünnepe országos ünnep, az emberek a családtagokkal vagy a barátokkal töltik együtt szabadidőjüket. Ők úgy tartják, hogy a szent köpönyege másik felét is elajándékozta útja során, s Isten, hogy a betegségtől megóvja leendő nagy emberét, elmulasztotta a fagyot. Jellegzetes csemege ilyenkor a sült gesztenye, az áldomást pedig, “jeropiga”-val teszik meg (az alkoholos ital a must és pálinka keveréke) és “aguapé”-val (gyenge, vizezett bor) enyhítik a fokozódó hatását.
  • Lengyelországban Poznan városa is híres a Márton-napi ünnepségeiről: látványos felvonulással és ünnepséggel emlékeznek meg a szentről, akinek nevét a város főutcája is viseli. Az ünnepség egyik jellegzetes, helyi eleme még egy különleges vajas kifli: a “rogal świętomarciński”.

Szent Márton alakja a néplegendákban

Szent Márton és a római császár

A tanítványa, Sulpicius Severus elbeszéli, hogy a bátor püspök sokáig nem volt hajlandó elfogadni a császári udvar asztalához szóló meghívást – éles ellentétben azokkal a püspökökkel és papokkal, akikkel tele volt az udvar, s akik inkább az uralkodó kegyét, mint az Egyház javát keresték ott. Márton kikötötte, hogy csak akkor vesz részt egy lakomán, amikor a császár biztosította felőle, hogy nem jószántából, hanem katonái akaratából lett császár.

Szent Márton és az ördög

Egy alkalommal koldus képében maga az ördög állt Márton színe elé, és alamizsnát kért tőle. Márton gazdagon megajándékozta, de akkor a gonosz lélek levetette álarcát, és gúnyosan kinevette, hogy micsoda ostoba. Márton azonban nyugodtan így felelt neki: “Mit számít az, hogy egy szegény ördöggel tettem jót! Hiszen csak Krisztus szeretetéért történt!”

Szent Márton és az “ismeretlen vértanú”

Egyik napon pap jött Márton püspökhöz, és engedélyt kért, hogy körmenetet vezethessen az egyik közeli síremlékhez, amely a néphit szerint egy vértanú sírja felett állt. “Milyen vértanú nyugszik az oltár alatt” – kérdezte Márton atya – “és mikor halt meg a hitnek e harcosa?” “Azt ma már nem tudja senki’” – válaszolta a pap. “Én ellenben tudom, ki van ott eltemetve” – folytatta Márton – egy útonálló rabló, aki akasztófán fejezte be, és semmi köze sincs a vértanúsághoz!” A meghökkent papnak le kellett mondani a körmenetről, mert megtudta, hogy a szent püspök a rejtett dolgokban is tájékozott.

Akinek két ruhája van

Egyszer fiatal novíciusokkal sétált a kolostor környékén, és látta, hogy egy juhász éppen birkát nyír. Márton derűsen állapította meg: “Nézzétek ott azt a bárányt, nézzétek csak, milyen türelemmel hagyja magát nyírni! Megszívlelte a Keresztelő tanácsát, aki azt mondta, hogyha van valakinek két ruhája, ossza meg azzal, akinek egy sincs.”

Így lett tehát Márton a nép egyik kedvence, és a libák végzete. A ti családotok meg szokta tartani Márton ünnepét?

Hangold barátaidat is az ünnepre, oszd meg velük ezt a cikket!