A Szent Iván-éj varázsa és hagyományai

Kicsoda Szent Iván?

Szent Iván, más néven Keresztelő Szent János, vagy Bemerítő János a kereszténység egyik legismertebb szentje. János, aki Kr. e. 7. körül látta meg a napvilágot, kulcsfigura a kereszténység történetében.

János édesapja, Zakariás papi tisztséget töltött be, édesanyja Erzsébet. Zakariás értesült arról Gábriel arkangyaltól, hogy a korábban meddőnek hitt asszonya gyermeket fog szülni, akit Jánosnak fognak elnevezni. Habár Zakariásnak Gábriel arkangyal vitte a nagy hírt, ő mégis hitetlen maradt. Ezért a hitetlenségért isten a gyermek megszületéséig némaságra ítélte.

Felnőve János a Jordán folyó vidékét járta be, vándorolt meglehetősen szegény körülmények között, ezután itt kezdett prédikátorként tevékenykedni. Hirdette a Messiás közelgő eljövetelét, sürgetve az embereket, hogy térjenek meg és bánják meg bűneiket. A Jordán folyó vizében történő rituális megmerítkezésével János teremtette meg azt a későbbi szentséget, amit a keresztények a Szentlélek általi keresztelésnek neveznek. János leghíresebb megmerítése maga Jézus Krisztus megkeresztelése volt.

Később II. Heródes zsidó fejedelem letartóztatta Jánost. A letartóztatás oka nem volt más, mint János szókimondása, aki nem félt szembe menni Heródessel, és kritizálta őt, amiért feleségül vette testvére özvegyét, Heródiást. A ravasz Heródiás manipulációi végül a tragikus végkifejlethez vezettek: Jánost lefejezték. Így, Kr. u. 29-ben, Keresztelő Szent János, aki egész életében az igazságért harcolt, elhunyt.

Ha Szent Iván valójában Szent János, akkor miért nevezzük így?

Hogyan lett Jánosból Iván, főleg úgy, hogy János az egyik legfontosabb személyiség a keresztény egyházak számára? Azért, hogy a megfejtést megtaláljuk, meg kell keresnünk a János név eredetét.

A János név a héber eredetű bibliai Johanan névből származik. Az Iván név pedig a János szláv eredetű formájából került át a magyar nyelvbe, ami Jovános, Ivános alakból ered. A magyar népi hagyományokban pedig emiatt a szláv hatás miatt a János szláv eredetű változata, vagyis az Iván ragadt meg, ezzel együtt pedig Szent János napja is Szent Iván-napként került a köztudatba.

Szent Iván-éj és Szent Iván-nap jelentősége és története

Ezt az ünnepet a keresztény hagyományokban János születésére történő megemlékezésnek szentelik. Érdekesség, hogy a keresztény szentek napja általában a haláluk napját jelöli, azonban Szent János esetén ez a nap az ő földi születésnapja. Ez a nap egyébként a történelem folyamán a nyári napfordulóra emlékeztek meg, amikor a nap a leghosszabb ideig ragyog az égen és legrövidebb a sötétség a Föld északi féltekéjén, és innen kezd csökkenni a nappalok hossza. Ez a természeti ciklus által megtestesített átmenet az éjszaka és a nappal között az örök változás és megújulás jelképévé vált.

Habár Szent Iván éjszakáján a nyári napfordulót is ünnepeljük, meglepő módon mégis Szent Iván-éj és a napforduló között három nap különbség is van. Egykor a csillagászati nyár kezdetét valóban június 24-re datálták, de a tropikus időszámítási mód és naptárreformok következtében a Szent Iván-éj és a napforduló elváltak egymástól, így a Gergely naptár szerint az északi féltekén június 21. a nyári napforduló dátuma, míg a Szent Iván-éj a június 23-ról 24-re virradó éjszaka van.

A Szent Iván-éji szertartások és hagyományok mélyen gyökereznek a pogány kultúrákban és vallásokban, amelyeket a keresztény hagyományok később integráltak az ünnepbe. Ezen hagyományok központi eleme a fény és a sötétség és a gonosz feletti győzelem megünneplése és a keresztény hitvilágba is ez épült be Szent János alakján keresztül.

December 25-én, vagyis karácsonykor a keresztény világ a legmélyebb sötétséget elűző fényt, Jézust köszönti, amikor a téli napfordulókor a sötétség uralma a legnagyobb. Ám az év másik felében, a nyári napfordulót követő harmadik napon a kereszténység az égő fáklyát, a “világ lámpását”, Keresztelő János születésnapját hirdeti.

Szent Iván-éji (és napi) szokások és babonák

Érdekesség, hogy a rómaiak a nyári napfordulóhoz környékén (a mai június 7-15.) tartották a tűzünnepet is, a Vestaliát. A Vestalia szokásai közül több is megegyezik az újabb korok által ismert Szent Iván-napi szokásokkal. Ilyen például az új tűz gyújtása vagy a tűzugrás.

Az éjszaka, a sötétség, a halál és gonosz birodalma, így az év ezen pontján a cél az ártó lelkeket minél távolabb űzni, kihasználva a fény, a világosság energiáját. Ennek érdekében az emberek máglyát gyújtottak, hogy ezen az egy éjszakán a fényt korlátlanná tegyék, ezzel is távol tartva az ártó szellemeket a fény sugaraival, minél tovább.

A Szent Iván-éj körül kialakult tűzgyújtás hagyománya már mélyen beivódott a magyar ünnepi szokások közé. Inchofer Menyhért XVIII. századi magyar történész, Annales Ecclesiastici Regni Hungariae című műve szerint a magyarok már a 11. századtól kezdve gyújtottak úgynevezett Szent Iváni tüzet. Hitelt érdemlő források viszont csak a 15 – 16. századtól maradtak ránk erről a szokásról, amelyek szerint ebben az időszakban honosodott meg hazánkban a tűzgyújtás hagyománya.

A tűzgyújtás nem csupán egy egyszerű máglyaégetés, hanem egy szertartással egybekötött rituális esemény volt, a tűzgyújtás kísérőjeként országszerte többféle szokás is kialakult.

A tüzet általában zsúpkévéből, szalmából, gallyakból rakták és ezeket gyújtották meg. A tűz körül virágokat és illatos növényeket füstöltek, amelyek nemcsak az esemény hangulatát fokozták, hanem később gyógyászati célokat is szolgáltak.

Az égő máglya körül általában énekeltek a résztvevők, ezeket rítusénekeknek nevezzük.

Szent Iván-éji rítusénekek

A rítusénekek szinte minden fontosabb évfordulóhoz, ünnephez kapcsolódnak és a népköltészet egy speciális ágát jelenti, ami valamilyen mágikus cselekményt kísérő varázsének. Ilyenek Szent Iván-éji rítusénekek hagyománya is. A Szent Iván-éji rítusénekekről csak 1854-től lelhetőek csak fel feljegyzések. Magyarországon kifejezetten hosszú rítusénekeket költöttek, ebből is származik az a közmondás, hogy hosszú, mint a szentiváni ének. Ezek a hosszú énekek nem mindenhol voltak jellemzők: az ország más területein ismertek más, rövidebb énekeket, de a tűzgyújtás hagyományának hanyatlásával ezek is feledésbe merültek a magyar nyelvterületen.

A szentiváni ének összetett struktúrájúak és különböző részekből állnak, amelyek önállóan is énekelhetők. Az ének hosszú volta az időt tükrözi, míg a falvak leányai átugrották a tüzet, ezt a szertartást pedig énekkel kísérték. A párosító énekeknél leányokat és legényeket említenek teljes nevükön, varázslatos atmoszférát teremtve.

Az énekek tartalmazzák a tűzgyújtásra utaló leíró szakaszokat, a nap egyházi jellegét kifejező részeket. Az éneksorozatban Szent Jánost és Szűz Máriát együtt szerepeltetik, ami valószínűleg valamiféle elfelejtett egyházi ének hatását tükrözi.

Az egyházi részek mellett erotikus utalások is találhatóak benne, de szerepelnek benne párosító énekek, virágversenyként ismert részek és mára érthetetlen motívumok is megjelennek. Az ének gazdag költészeti és mitikus összefüggéseket mutat, és sajátos alkotásnak tekinthető a magyar népköltészetben. Bár a tűzgyújtás hagyománya eltűnt, Kodály Zoltán és mások feldolgozásai megőrizték az ének emlékét, ami esztétikailag magas rendű alkotásként állja meg helyét.

Szent Iván-éji tűzugrás

A tűzugrás hagyománya mélyen gyökerezik a máglyaégetési szertartásokban, melyek részeként a legények és lányok mágikus jelentőséget tulajdonítanak a tűz átugrásának. Az ugrások nem csupán látványos elemek, hanem jövendölésre és szerelmi varázslatokra is szolgálnak. Az e cselekedetek által keltett hatások tisztító jellegűek és teremtő erőt is magukban hordoznak, emellett a leányok a páros ugrálásból származó jelekből jósolnak a házasságukkal kapcsolatban. Ilyen lehet, hogy ki kivel ugrik együtt, vagy az, ahogyan ugranak, végül, hogy miként érnek földet az ugrás után.

A Szent Iván-éji tűzugrás szokása nem csupán Magyarországra korlátozódott, hanem számos más országban is a Szent Iván éj egy kiemelkedő szokása volt a tűzgyújtás mellett. Az ünnep gyökerei a pogány hitvilágban rejlenek, szorosan kapcsolódva a nyári napfordulóhoz. A tűzugrás rituáléi nem csupán a tűz átugrásának látványos aspektusát hangsúlyozzák, hanem mélyebb, spirituális jelentőségű eseményeket is hordoznak magukban, egyesítve a hagyományokat és a természet keltette életerőt.

Szent Iván-napi gyümölcsökkel kapcsolatos babonák

Általános gyümölcsevéssel kapcsolatos babona volt, hogy Szent Iván-napig az anyáknak, akiknek életben lévő, egészséges gyermeke volt, azoknak a gyermekük egészségének érdekében nem volt szabad almát enniük. A hiedelem szerint az az anya, aki Szent Iván napja előtt idei almát eszik, annak gyermekét baj fogja érni.

Mivel Szent Jánost az meghalt gyermekek mennyei pártfogójaként is tisztelik, ezért ehhez is kapcsolódott gyümölcsevési babona. Az előzőekben említett almaevés nem csak azoknak az anyáknak volt tilos, akinek életben lévő gyermeke volt, hanem azoknak az anyáknak is tiltott volt az alma elfogyasztása, akinek a gyermeke meghalt. Úgy tartották, hogy Szent Iván-napon a mennyországban Szent János gyümölcsöt osztogat az általa pártfogolt meghalt gyermekeknek. Azonban, annak a gyermeknek, akinek az édesanyja a Földön már evett almát, annak Szent János már nem ad és azt mondja, hogy „te nem kapsz, a te részedet megette anyád!”

Szent Iván-nap délutánján azok a nők, akik csecsemőkorú gyermeküket veszítették el, több kisgyermeket hívtak magukhoz azért, hogy a kötőjükből a gyerekekkel együtt almákat dobáljanak a magasba. A magasba dobott almákat szentjánosalmának nevezték és azt remélték tőle, hogy a jövőben születendő gyermekeik életben maradnak.

Az ország több részén élt a hagyomány, hogy a frissen érő, úgynevezett szentiváni almát vagy más gyümölcsöt dobáltak a gyerekeknek ezen a napon. Ezt is azért tették, hogy az elszórt gyümölcsök is a család halott gyermekeihez fog jutni a mennyországban.

Szegeden és környékén volt szokás, hogy a Szent Iván éjjelén gyújtott tűzbe gyümölcsöt dobtak azért, hogy a gyümölcsök élvezetéből jusson az angyaloknak vagy a meghalt gyermekeknek is. Szokás volt, hogy a gyümölcs tűzbedobása után megnevezték azt, akinek a túlvilágon szánták ezt a gyümölcsöt.

A néphit szerint a Szent Iváni tűz körül elfogyasztott cseresznye pedig a gyermek(ek) születését hozta a családba.

Hangold barátaidat is az ünnepre, oszd meg velük ezt a cikket!