Adventi kalendárium legek: a legnagyobb, legértékesebb, leggyorsabb…
Reklám
Reklám vége
Itt az advent sok családban már kikerültek az adventi naptárak éss korábban a szülőkben felmerült, hogy vásároljanak-e adventi kalendáriumot, és ha igen, milyet. Korábban már górcső alá vettük, milyen sok különböző fajta kinyitható adventi naptár közül válogathatnak az advent szerelmesei; most azokat a kalendáriumokat mutatjuk be, amelyek valamilyen szempontból magasan kiemelkednek társaik közül. Néhány még a Guinness rekordok könyvébe is bekerült!
A legnagyobb adventi kalendáriumok
Az eddigi legnagyobb, Guinness Rekordot is beállító adventi naptárat 2007-ben állították fel a londoni St. Pancras Station nevű vasútállomáson. A kalendárium 71 méter magas és 23 méter széles volt, hatalmas ablakai a pályaudvar viktoriánus csarnokában kaptak helyet.
A rekordméretű naptár azért éppen ebben az évben készült el, mert a St. Pancras Station felújítását volt hivatott megünnepelni. A legfőbb célja azonban a jótékonyság volt: adományokat gyűjtöttek a Great Ormond Street Hospital Charity számára, akik elsődleges tevékenysége a gyermekrák elleni küzdelem.
A világ (eddigi) legnagyobb adventi kalendáriuma. Forrás: X.com – Guinness World Records
A Guinness Rekordok könyvébe ugyan nem került be, de a legnagyobb és leghíresebb városi kalendárium a németországi Gegenbach-ban található, ahol a városháza homlokzatát minden évben adventi naptárrá varázsolják. A 24 ablakocska mindegyike egy kis képet rejt, amelyet nemzetközileg elismert művészek festettek. Korábbi években például Andy Warhol és Marc Chagall képei is díszítették az épületet, 2024-ben Olaf Hajek, német művész alkotásai kerülnek sorra. November 30-ától kezdve Szentestéig minden este 6 órakor kinyitnak egy kis ablakot, hogy a város főtere december 24-én már teljes karácsonyi pompájában tündökölhessen.
Ehhez hasonló adventi naptárat egyébként több évben is láthattunk a budapesti Vörösmarty téren, a Gerbeaud Cukrászda homlokzatán.
A legértékesebb adventi kalendárium
Ahogy korábban már írtunk róla, az adventi kalendáriumok a legkülönfélébb kis ajándékokat rejthetik ablakaik mögött, szinte bármilyen hobbihoz vagy érdeklődési körhöz kapcsolódó naptár megtalálható a piacon. A Tiffany&Co. 2011-es adventi kalendáriuma azonban nem is olyan kicsi ajándékokat rejtett – már ami az értéküket illeti.
A 150 000 dollárba (kb. 55 millió forint) kerülő naptár egy több mint 1 méter magas szekrény volt, amely ablakok helyett ajándékdobozokat rejtett, mindegyikben egy-egy, önmagában is kiemelkedően nagy értékű tárggyal, például gyémántból készült ékszerekkel és drága parfümökkel. A kalendárium értékét az is tovább növelte, hogy a szekrény ajtaját Jean-Michel Basquiat Equals Pi című művének másolatával díszítették.
Csupa különlegességet rejtő ablakok a Tiffany adventi naptárában. Forrás: Tiffany
A World Record Academy ezt a naptárat jegyezte be a legdrágább, kereskedelmi forgalomba hozott adventi kalendáriumként. Természetesen, a legnagyobb adventi naptárhoz hasonlóan, ez a drága ajándék is egy jó ügy támogatásához járult hozzá: a luxus ékszermárka a hátrányos helyzetű közösségekben tevékenykedő Free Arts NYC nevű nonprofit szervezetnek adományozott 250 000 dollárt (kb. 92 millió forintot) már a naptár forgalmazásának megkezdésekor.
Reklám
Reklám vége
A leggyorsabban elfogyasztott adventi csoki
A gyerekek számára talán az egyetlen negatívum az adventi naptárakban, hogy egyszerre mindig csak egy kis falat csokit lehet megenni – legalábbis annak, aki a megszokott, szupermarketben kapható, apró csokoládékat rejtő változatot választja. Kétségtelenül van valami varázslatos a mindennapos várakozásban, de sokszor bizony mégis nehéz megállni, hogy az ember fia vagy lánya ki ne nyissa a másnapi ablakocskát is.
Talán ezirányú gyermekkori vágyát akarta kiélni L.A. Beast, aki kihívásként tűzte ki maga elé, hogy minél gyorsabban megegye az összes adventi csokit a kalendáriumából. A civilben Kevin Thomas Strahle névre hallgató úriember foglalkozását tekintve profi versenyevő, így talán kevésbé meglepő, hogy még úgy is 1 perc 27 másodperc alatt ette meg az összes csokit, hogy ez alatt az idő alatt még egyenként ki is kellett nyitnia az ablakokat! A feladatot megnehezítette, hogy az adventi kalendáriumokon nem egymást követik a számok, hanem a játék része, hogy a véletlenszerű sorrendben elhelyezett ablakok közül meg kell találni az aznapi dátumot – Stahle esetében pedig egyszerűen a következő számot.
A 2017 decemberében elért eredmény a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült. Nem ez egyébként Strahle egyetlen rekordja, jelenleg 8 kategóriában ő a rekorder, természetesen az összes ahhoz kapcsolódik, hogy minél több ételt fogyasszon el a lehető legkevesebb idő alatt.
Futottak még
Vannak olyan adventi naptárak is, amelyek a Guinness Rekordok kritériumait ugyan nem ugrották meg, mégis kiemelkedőek valamilyen szempontból.
Valószínűleg minden idők legdrágább adventi kalendáriuma a Porsche Design egymillió dollárt érő “naptára” volt 2010-ben, amely jóval értékesebb volt a rekordot beállító Tiffany&Co. terméknél. A klasszikus értelemben vett kereskedelmi forgalomba ez azonban nem került, valószínűleg ezért sem szállhatott ringbe a világrekordért. Összesen 5 darabot gyártottak belőle, a cég elmondása szerint azért, hogy minden kontinensre egy jusson.
Csupa különlegességet rejtő ablakok a Tiffany adventi naptárában. Forrás: Tiffany
A Porsche Design-t egyébként a Porsche alapítójának unokája, Ferdinand Alexander Porsche hozta létre azután, hogy 1972-ben megváltoztatták a vállalati felépítést a híres autómárkánál, és a családtagok helyett új vezetőséget alkalmaztak. Ez az új vállalkozás számos designterméket kezdett gyártani, karóráktól kezdve kávéfőzőkön át bőröndökig, így az adventi kalendárium ajándékait tekintve is igen változatos volt a felhozatal. Az azonban közös volt bennük, hogy hihetetlenül nagy értékkel bírtak, a legdrágább közülük egy nyolcméteres jacht volt.
Szintén nem nyert díjat, de sok gyerek és felnőtt szívét megdobogtatta a londoni Covent Gardernben 2011-ben felállított LEGO adventi naptár, amely körülbelül 600 000 kis kockából épült fel, így valószínűleg az eddigi legnagyobb LEGO kalendárium volt a világon. Az installációt Duncan Titmarsch nevű úriember és csapata már többször is elkészítette, aki az Egyesült Királyság egyetlen, a játékgyártó cég által is hivatalosan elismert LEGO szakértője.
Kapcsolódó cikkek
Reklám
Reklám vége
Legújabb cikkeink
Reklám
Reklám vége
Reklám
Reklám vége